Egyszerűen

Autólízing

Ha autót szeretne vásárolni, legyen szó használt vagy új járműről, mindenképpen fontolja meg az autólízing lehetőségét is. Magánszemélyeknek ugyan nyitva áll a lehetőség, hogy autóvásárlási hitelt vegyenek fel, cégeknek azonban nem. Így most nem is utóbbiakat akarjuk meggyőzni arról, hogy a lízingeléssel jobban járnak, hiszen nekik nincs is más lehetőségük.

Miért is jobb egy magánszemélynek, ha lízingel egy járművet, és nem veszi meg készpénzért vagy autóhitelből? A puszta számok mellett egyéb érvek is vannak, amelyek nem mérhetők, de nagyon sokat számítanak.

Először is, hogy rögtön a számokról essen szó: ha nem az autóhitel mellett teszi le a voksát, hanem lízingszerződést köt, akkor kisebb önerővel is hozzájuthat a kiválasztott autóhoz. Ha ön magánszemélyként autóhitelt venne fel (vagy motorhitelt, esetleg kisteherautó-hitelt), akkor forint alapon 25% az önerő, míg euró alapon 40%. Ez bizony elég komoly összeg, főleg, hogy nyilván inkább az folyamodik hitelért, akinek amúgy sincs pénze. Így az a követelmény, hogy csaknem az autó árának felét tegye le készpénzben, miközben éppen most akar hitelt felvenni, meglehetősen furcsán hat. Az önerő lízingelésnél sokkal jobb: forint alapon 20%, euró alapon 35%. Ha pedig nem magánszemélyként venné az autó, hanem cégautónak (ide értve a vállalkozásban használt autót is), akkor az önerő mindössze 20%! Vagyis ön 20%-kal kevesebbet fizet be kezdésnek, mint ha magánszemélyként venne fel hitelt!

Az autólízingelésbe bevonható új és használt autó, motor, kisteherautó is. Nincs jelentősége, hogy ön milyen jármű vásárlásához köt lízingszerződést. A feltételek meglehetősen egyszerűek: az autó értéke legyen legalább 500 000 forint, legyen meg az önerő, és ne csússzon ki az autólízing szerződés az időhatárok közül. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az autó a szerződés lejártakor (magánszemélynek maximum 7 év, egyébként 8 év a leghosszabb futamidő) nem lehet 15 évesnél idősebb. Lényegében ennyi az egész.

Hogy megtudhassa, pontosan mennyit is kellene fizetni a lízingszerződésben foglalt feltételekkel, az autólízing kalkulátor< támpontot adhat. Így nagy pontossággal megtudhatja, hogy pontosan mennyi lesz a törlesztés adott érték és futamidő kombinációjában. Az autólízing szerződés megkötéséhez a következőkre van szükség:

  • személyi igazolvány
  • lakcímkártya
  • jogosítvány
  • forgalmi engedély
  • munkáltatói igazolás vagy utolsó 2 havi bankszámlakivonat

És akkor most válaszoljuk még meg azt a kérdést, amelyet az elején feltettünk: miért is jobb a lízing, mint a hitel? Mert a pénzintézetek bátrabban lízingelek autót, mint adnak hitelt. Hogy miért? Mert a hitelfolyósítás arról szól, amit a neve is mutat: a bank pénzt ad ki a kezéből, és utána vár, hogy az ügyfél, akinek a megvenni kívánt autó a tulajdonában van, visszafizesse a hitelt. Ez vagy megtörténik, vagy nem. A lízing esetén viszont a bank nem ad ki pénzt az ügyfélnek. Ehelyett a bank megveszi az autót, az intézmény lesz a tulajdonos, és a lízingelő „csak” korlátlan használatra megkapja a járművet, amíg az autólízing le nem jár. Vagyis a banknak vagy lízingcégnek nem kell kihelyeznie pénzt, és így nem is kell attól tartania, hogy a pénzt nem kapja vissza. Ezért lehet, hogy az autólízingelés sokkal jobb feltételekkel is elérhető.

Vissza a többi autós, pénzügyi hírhez »

Hírlevél
Adatait bizalmasan kezeljük.

ÜZEMANYAG­ÁR-KERESŐ

Gépjármű adásvételi minta szerződés (letöltés) »

A gépjármű adásvételi szerződés megalkotása első pillantásra nem tűnik bonyolultnak, ám ha nem felelünk meg bizonyos tartalmi kritériumoknak, akkor a szerződés nem lesz érvényes.




Facebook
Oldal