
Alacsony törlesztésű Hyundai-hitelek és Hyundai-lízing a legjobb helyről, a legjobb feltételekkel!
Először is kezdjük a Hyundai bemutatását néhány olyan adattal, amely mindenkit meglep, aki nem tud nagyon sok mindent a koreai autógyárról. Először is: a Hyundai nevét hjondének kell ejteni. Másodszor a Hyundai és a Kia autói nem véletlenül hasonlítanak annyira egymásra: előbbi ugyanis a Ford elől happolta el a csődbe ment Kiát 1998-ban. Az autó jele nem egy H betű (vagy éppen az is lehetne), hanem a gyár és a vásárlók közti kézfogás jelképe. A Hyundai érte el 2009-ben a világ összes autógyára közül a legnagyobb bevételt. Ez utóbbi adat alighanem még a vájtfülűeket is meglepte, amikor nyilvánosságra hozták. Pedig csak a munka hozta meg a gyümölcsét.
A koreai cég rengeteg dolgot kipróbált, hogy a legjobbat hozza ki mindenből. Egyesült a Kiával, majd cask 40%-ot tartott meg, közösen gyártott kamionokat a Daimlerrel, de ez az együttműködés is megszakadt, viszont a Hyundai mindenből tanult és minden tapasztalatát arra fordította, hogy vásárlóit minél jobb autókkal lássa el. Úgy látszik, a keleti gyár filozófiája sikeres volt.
Ha azt mondtuk a Kiáról, hogy mindenhol ott akar lenni, ez igaz a Hyundaira is, szerencsére ők nálunk is minden kategóriában itt vannak: Terracan, Trajet, Tucson, Santa Fe és a H-1 képviselő a nagy autókat, míg a kisebb járművek piacára az autógyár saját autóinak teremt vetélytársakat: Getz, Atos és i10, i20. De azoknak is kínál a gyár autókat, akik reprezentatív kocsira vágynak: az i30 és kombi változata már ez a kategória, de a Sonata, különösen a 2009 után gyártott változatok már a tulajdonos valódi luxusigényeiről árulkodnak. És ne felejtkezzünk meg az ix55-ről, a Hyundai SUV-járól, amely az i-sorozat koronája.
Egy Hyundai megvásárlásához persze nem csak elszánás, hanem pénz is szükséges – azonban meglepő módon nem kell csillagászati összegekben gondolkodni. A Hyundai úgy tudott tavaly a legtöbb profitot termelő vállalat lenni, hogy autói egyáltalán nem voltak drágák. Ha pedig velünk veszi fel autóhitelét, még a kölcsönre sem kell mindenét ráfizetnie.
Magánszemélyeknek a hitel ill. lízing futamideje hét év. Forint alapon 25% önerő kell, lízing esetén 20%; euró alapú kölcsönnél viszont 40% önerőt kell felmutatni, illetve autólízing esetén 35%-ot. Bár a kamat alacsonyabb, az önrész nagyobb utóbbi esetben.
Ha nem természetes személyként akarna Hyundait venni, akkor lízinget ajánljunk: a futamidő nyolc év, az önerő forint és euró alapnál is 20%. Igazán nyerő konstrukció.
Mivel autókölcsöneinkkel használt és új autót is vehet, felhívjuk a figyelmét, hogy az autó életkora a kölcsön lejáratkor nem lehet több tizenöt évnél. A legkisebb folyósítható összeg 300 000 forint, az autónak pedig legalább 500 000 forintba kell kerülnie, hogy hitelt vehessen fel, vagy autólízing-szerződést köthessen rá. Ne csak fejben kalkuláljon, használja a hitelkalkulátort/lízingkalkulátort a havi törlesztés kiszámításához. Olcsó kölcsönöket kínálunk, győződjön meg róla ön is!
