Egyszerűen

Casco, autóhitel, kgfb

A legkomolyabb kiadások, amelyek a gépjárművásárlás után is ránk várnak. Ne feledjük persze az új forgalmi engedélyt, a vagyonszerzési illetéket és az eredetiségvizsgálatot sem, amelyek szintén húsbavágó tételek tudnak lenni, miután esetleg szinte éppen kilépve a bank ajtaján egy új autóhitel szerződéssel, hirtelen a nyakunkba szakadnak. Ilyenkor természetes a reakció: még ez is?

Hadd említsük itt még meg azt a gyakorlatot, hogy az okmányirodák Magyarországon nem tudják betartani a határidőket, ezért jobb a lehető leghamarabb időpontot foglalni hozzájuk az autóvásárlás után (most persze használt autóról van szó, és lényegtelen, hogy gépjármű hitelre vettről vagy készpénzesről). Ha ugyanis kicsúszunk a határidőkből, akkor megbüntetnek. Mert a kocsit át kell írni a nevünkre, és jaj nekünk, ha nem tesszük meg 30 napon belül. Ilyenkor csak a méltányossági kérelem használ. De kanyarodjunk is el innét, mert aki meg megjárta egyszer (többször?) saját hibáján kívül, abban bizonyára nem ébreszt kellemes emlékeket az okmányirodák ügyfélkezelése. Az elejéhez visszatérve: miután elintéztük a gépjármű hitel papírjait, szükségünk lesz biztosításra is. Nézőpont kérdése, hogy ki szerint kell az autó mellé casco is, és ki szerint elég a kötelező. Néha a nézőpont aszerint változik, hogy új autót vettünk-e, esetleg autóhitelre vettük-e a járművet. A gondolatok megérthetők: ha egy autóhiteles gépjármű összetörik, utána még évekig fizethetjük a gépjármű finanszírozást, miközben az autónk a roncstelepen pihen, vagy százezreket költöttünk a javítására. És akkor még ott van az autóhitel is, amit az ablakon is kidobhatnánk. Ebben segít a casco.

Vissza a többi autós, pénzügyi hírhez »

Hírlevél
Adatait bizalmasan kezeljük.

ÜZEMANYAG­ÁR-KERESŐ

Gépjármű adásvételi minta szerződés (letöltés) »

A gépjármű adásvételi szerződés megalkotása első pillantásra nem tűnik bonyolultnak, ám ha nem felelünk meg bizonyos tartalmi kritériumoknak, akkor a szerződés nem lesz érvényes.




Facebook
Oldal