Egyszerűen

Használtautó adásvétel

Ahhoz, hogy el tudjuk adni használt autónkat, mindenképpen el kell végeztetni az eredetiség vizsgálatot, melynek költsége jogilag az eladót terheli. Ettől eltérő megállapodást is köthetünk.

A gépjármű adásvételi szerződés mellé csatolni kell az eredetiség vizsgálat eredményét igazoló határozatot, a használtautó törzskönyvét (ha van az autónak), és forgalmi engedélyét, amiről le kell tépni az eladást igazoló részt (újfajta forgalmi esetén), és kitöltve ill. mindkét fél részéről aláírva el kell küldeni a helyi okmányirodának. Saját nyugalmunk érdekében érdemes még csatolni az állapotvizsgálat jegyzőkönyvét is, hiszen ez a szerviz által igazolja, hogy az autó milyen állapotban van. Ha a jármű autófinanszírozás alatt áll, akkor eladás előtt ki kell fizetni a tartozást, mert csak tehermentes autót lehet eladni. Ha az autó vételárán felül nincs pénzünk kifizetni a tartozást, akkor a vevő által kifizetett foglalóból meg tudjuk ezt oldani. Az általunk kötött biztosítást az autó eladása után le kell mondani, a vevőnek minden esetben újat kell kötnie a saját nevére. Az autó súlyadóját az önkormányzatnál ugyancsak le kell mondani.

Vissza a többi autós, pénzügyi hírhez »

Hírlevél
Adatait bizalmasan kezeljük.

ÜZEMANYAG­ÁR-KERESŐ

Gépjármű adásvételi minta szerződés (letöltés) »

A gépjármű adásvételi szerződés megalkotása első pillantásra nem tűnik bonyolultnak, ám ha nem felelünk meg bizonyos tartalmi kritériumoknak, akkor a szerződés nem lesz érvényes.




Facebook
Oldal