Státuszautó

Érdekes, ám hétköznapi jelenség, hogy autóstársaink attól függően bánnak velünk, s kezelnek minket különböző autós szituációkban, hogy milyen márkájú, állapotú, színű, hangú, korú gépkocsival járunk.

Ugyanaz a sofőr, ugyanaz a háttér, életkor, vezetési tapasztalat, vagy vezetési habitus, s mégsem ez alapján, hanem az autó alapján ítélünk. Sokszor látni sebességhatárt betartó Audi-s, BMW-s, Lexus-os sofőrt, ám ez a ritkábbik fajta vezetői szokás az ilyen márkák tulajdonosai részéről. A Szentendrei úton, Budapesten, gyakorta a három, néhol négy sáv között szlalomoznak sokmilliós autójukkal, mert hogy nekik szabad 100-zal, 100 felett hajtaniuk bármily körülmények közepette is. Elég azonban egy kis hiába az autóstárstól, aki mellett csak centiméterekre haladnak el index nélkül sávot váltva, s kész a baleset. Az illető éppen gyorsít, nem fér be a résbe a tolakodó, s kész a csattanás, vagy kap egy akkor lökést az autó, hogy másik sávban, vagy szalagkorláton találja magát többedmagával. Hol éri ez meg? Egyáltalán 200 lóerő felett miért hajtunk városi forgalomban?

A rendőr persze nem, vagy csak ritkán bünteti az ilyen gyorshajtót, épp a státuszautó miatt. Ellenben ha kisautóval úgy esik, hogy záróvonalon hajt át az ember, kb. nulla forgalom mellett késő este, lesből azonnal támadnak a rend éber őrei. Igazoltatás, szondáztatás, ellenőrzés. Kellemetlen percek.

Ha van rá módunk, próbáljuk ki: középkategóriás autóval belső sávban autópályán 90-nel hajtani, s egy 15-20 millió forint feletti értékű gépkocsival ugyan ezt. Első esetben azonnal megtorlás a környezet részéről, dudálás, villogás, elédvágás, büntető fék, stb. Második esetben szó nélkül továbbhajtanak az autósok. Mert hogy ő megteheti. Biztosan oka van rá. Mert a "kisembernek" ugyebár nincs. Ő csak tahó sofőr lehet.